IGEN, lehet, de több figyelmet kíván a hobbikertésztől, mint a permetezések.
A mogyoró legsúlyosabb kártevője a mogyoróormányos bogár (Curculio nucum), lárvái a mogyoró termésében fejlődnek, azt kiüresítik. Kezeletlen mogyoró bokroknál olyan mértékben felszaporodhatnak a bogarak, évek során, hogy a termés 70-80 %-át is megfertőzik, alig marad ehető, ép mogyoró a gazdának.
Ahhoz, hogy a bogár fejlődésmenetébe helyesen avatkozzunk be, ismerni kell azt. A kifejlett mogyoróormányos bogarak májusban jelennek meg, a mogyoró és más gyümölcsfák leveleinek rágásával táplálkoznak, majd júniustól megkezdik a nőstények a peterakásukat. Csak a mogyoró termését fertőzik meg, hosszú ormányukkal megszúrják a még puha maghéjat, és belehelyezik a petét, minden magba csak 1 petét tesznek. A kikelő lábatlan, kukac formájú lárva a mag belét éli fel, azzal táplálkozik, ott fejlődik ki. A fertőzött magot feltörve gyakran csak a kövér, csontszínű lárva és körülötte a barna ürüléke tölti ki a mag belsejét. A fertőzött mogyoró szemek elsőnek barnulnak meg, mintha megérnének, és elsőnek is hullanak le a bokorról. A szemekből a lárvák kirágják magukat, és elhagyják azt, távozásukat a maghéjon jól látható lyuk jelzi.
A talajba másznak, ahol bebábozódnak, báb alakban a felső 10-20 cm-es talajrétegében telelnek. Májusban jelennek meg a talajból kibújó bogarak.
A peterakás megkezdése előtt a mogyoró bokrokról a bogarak többsége összegyűjthető, ha erős ütögetéssel vagy egy irányban végzett rázó mozdulattal a fő ágakat megmozgatjuk, a bogarak védekezési ösztöne dolgozni kezd, levetik magukat a bokorról. A művelet előtt a talaj felszínére világos, egyszínű anyagot terítsünk, azon a 5-8 mm méretű barna bogarak könnyen észlelhetők és összegyűjthetők. A bogarak rajzása több hétig is elhúzódik, az ütögetéses begyűjtést 3-4 naponta ismételve és a kora reggeli órákban ajánlott folytatni.
Mivel a fertőzött mogyorók hullanak le elsőként, a lepotyogott mogyorókat a bokor alól naponta hasznos összegyűjteni a földről, és a lyukas, léha (könnyű) szemeket megsemmisíteni.
A mogyoróormányos telelése, továbbfejlődése megelőzhető, amennyiben nem engedjük, hogy a lárvák a talajba jussanak. Ezt elérhetjük, ha a bokor alatt a talaj teljes felületét letakarjuk néhány hétre. A lepelre hullott lárvákat onnan össze lehet gyűjteni, a mogyorókkal együtt. A takarás csak akkor hatásos, ha hézagmentes, és a mogyoró érésének teljes időszaka alatt beborítja a talajfelszínt. A talaj hasznos élő világának védelme érdekében lélegző, vizet áteresztő anyagot javaslok erre a célra, a kertészeti termesztésnél egyéb célra használt fátyolfólia – két rétegben – megfelelő. Több évig is használható.
A talajban telelő rovarok ellen hatékony biológiai készítmény van forgalomban, az Artis Pro. Hatóanyaga a talajból izolált Beauveria bassiana parazita gomba, ami a közelében lévő talajlakó rovarokat megfertőzi, feléli. Természetes hatóanyag, környezetbarát, nem mérgező. Kellő ölő hatásához 15-20 °C-os és folyamatosan nedves, nem kiszáradó talaj szükséges. Augusztus második felében végzett kezelés ajánlott. A készítményt vízben feloldva kell a lombkorona alatti talajra kijuttatni, majd kapával bedolgozni vagy nagyobb vízmennyiséggel öntözve a megfelelő mélységbe bemosni.